Németh Dániel: Pszichológus

Németh Dániel: Pszichológus

Diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán szereztem meg, fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakirányon. 2015. augusztusában kaptam lehetőséget arra, hogy a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat sárvári csapatának tagja legyek.

Pszichológusi munkám jelenleg két nagy területet ölel fel: egyrészt szakértői bizottsági tevékenység keretein belül együtt működöm a gyógypedagógus kollégákkal a tanulási problémák diagnosztizálásában, másrészt pedig a nevelési tanácsadás folyamata során végzek komplex pszichodiagnosztikai vizsgálatsorozatokat, illetve segítem a szülőket abban, hogy gyermekeik fejlődését és egészséges kibontakozását a lehető legjobban előremozdíthassák. Szakmai érdeklődésemet a jungi analitikus pszichológia hagyományai, valamint a személyközpontú terápiás gondolkodás határozzák meg. Hiszem és vallom, hogy az emberi személy csakis nyitott, elfogató és megértő, figyelmet és biztonságot nyújtó, szeretetteljes légkörben képes kibontakozni és én magam is ezt az attitűdöt igyekszem képviselni a hozzám fordulók számára.

Mottóm: "Semmit sem vagyunk képesek megváltoztatni addig, amíg el nem fogadjuk. Az elutasítás nem szabadít fel, hanem elnyom." C. G. Jung.